Oldal kiválasztása

The Village Holiday – Balatonakali

A Balaton északi partján Balatonakaliban közvetlen vízparti üdülő- és villapark. Több mint 50.000 m² területen elhelyezkedő 1 km hosszú partszakasszal rendelkező területen önálló használatú telkek és villaépületek kerülnek kialakításra.

Projekt kezdete: 2018. augusztus
Projekt várható befejezése: 2021. december

(1954-ig: Akali) község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban, a Balaton partján. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.

A terület az őskortól lakott. Évszázadokon keresztül kelták és rómaiak éltek itt, a római korban Pannónia provincia része volt.

Az Árpád-korban a fehérvári uradalomhoz tartozott, mint Dörgicse része (először Dergecheként említik 1055-ben). Szent István király a Szent Korona és a koronázási jelvények őrizetét a fehérvári őrkanonokokra bízta, akik ezen szolgálataikért hatalmas birtokokat kaptak, ezek között volt a falu is.

A török hódoltság alatt a település elpusztult, kétszáz évig lakatlan maradt. 1807-ben I. Ferenc a piarista rendnek adományozta a területet, a rend telepítette be újból. Az 1945-ös földosztásig a rend tulajdona volt. Balatonakaliba költöztek Ság-puszta lakói is, amikor annak helyén a zánkai gyermek- és ifjúsági üdülő épült.

Az egyutcás falucska mára üdülőfaluvá fejlődött.

Üdülőfalu, hétszáz főnyi állandó lakosa van. A szezonban az üdülőkkel húszezer fölé is emelkedik a lakosok száma. A község területén 10 ifjúsági tábor, gondozott strand, parti sétány, kikötő, 3 nemzetközi kemping van. Nyáron kulturális programok, horgász és vízi sportlehetőség is fogadja a turistákat. A vendéglőkben magyaros ízekkel, a táj híres boraival fogadják a látogatókat.

Autóval a 71-es főútonBalatonakali-Dörgicse vasútállomás vonattal a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalon. a kiépített kerékpárút-hálózat révén kerékpárral, valamint a közeli Balaton-parti települések felől elérhető menetrend szerinti hajójáratokkal vagy akár vitorlás hajóval is.

Balaton északi partján fekszik. Természeti adottsága a Balaton gazdag halállománya, a dús vízparti legelők, és a vadban gazdag part menti erdők. A mediterrán jellegű éghajlat kedvez a szőlőtermesztésnek is.

Az önálló IngatlanIngatlan tartozékaStátusz
IngatlanKertTerasz
Ingatlan besorolásaNagysága (m²)Parti sávTípusaNagysága (m²)Saját (m²)Nagysága (m²)
A1551.2155.9A784.81435.6565.6Eladva
A2611.9182.6A684.58510.7965.87Foglalt
A3643.7192.9A684.58542.5965.87Eladva
A4648.1195.4A684.58546.9965.87Eladva
A52000634.7B5280.721773.7694.32Foglalt
A6981.9207.9A3118.56867.2566.03Foglalt
A71388.5176.3B3159.981189.57121.14Foglalt
A81034129.6A5120.66919.3566.5Eladva
A91016.3152.7A4120.66901.6566.5Eladva
A10942.7207.2A1108.72828.0572.02Eladva
A11918329.2A2118.56803.3565.16Eladva
A12932.7660A1108.72818.0572.02Eladva
B11685.2346.8KávézóNem eladó
B21325326.1C3Nem eladó
B3962.1329.8Üres telekNem eladó
B41011158.2B179.78419.1352.25Eladva
158.2B179.78-86.3752.25
B51007.2123.2B279.78417.2352.25Eladva
123.2B279.78-86.3752.25
B61126.9171.3B4166.57954.2192.6Eladva
B71228164B179.78527.6352.25Eladva
164B179.78-86.3752.25
B81169.7125.8B279.78498.4852.25Eladva
125.8B279.78-86.3752.25
B91303.6209.9B4166.571130.9192.6Eladva
B101334.466B179.78580.8352.25Édeklődő
66B179.78-86.3752.25
B111590.963.05B279.78709.0852.25Édeklődő
63.05B279.78-86.3752.25
B121598.1119.6B4166.571425.4192.6Foglalt
B131348.549.8B179.78587.8852.25Édeklődő
49.8B179.78-86.3752.25
B141323.645.7B279.78575.4352.25Eladva
45.7B279.78-86.3752.25
B151326.594.2B4166.571153.8192.6Eladva
B161259.642.35B179.78543.4352.25Eladva
42.35B179.78-86.3752.25
B171174.537.45B279.78500.8852.25Érdeklődő
37.45B279.78-86.3752.25
B18114579.3B4166.57972.3192.6Eladva
B191117.164.8B179.78472.1852.25Eladva
64.8B179.78-86.3752.25
D1184522.0125C1-145.51198.3237522.03Eladva
D21679.145.65C2-189.02347.1433.58Eladva
D31701.912.1625C1-145.51180.4362522.03Eladva
D41590.536.9C2-189.02324.9933.58Eladva
D51673.836.05C1-145.51176.9237522.03Eladva
Az önálló IngatlanIngatlan tartozékaStátusz
Sorszámanagysága (m²)Parti sáv
V1551.2155.9Eladva
V2611.9182.6Foglalt
V3643.7192.9Eladva
V4648.1195.4Eladva
V52000634.7Foglalt
V6981.9207.9Foglalt
V71388.5176.3Foglalt
V81034129.6Eladva
V91016.3152.7Eladva
V10942.7207.2Eladva
V11918329.2Eladva
V12932.7660Eladva
B11685.2346.8Nem eladó
B21325326.1Nem eladó
B3962.1329.8Foglalva
B41011158.2Eladva
158.2
B51007.2123.2Eladva
123.2
B61126.9171.3Eladva
B71228164Eladva
164
B81169.7125.8Eladva, Eladva
125.8
B91303.6209.9Eladva
B101334.466Érdeklődő
66
B111590.963.05Érdeklődő
63.05
B121598.1119.6Foglalt
B131348.549.8Érdeklődő
49.8
B141323.645.7Eladva
45.7
B151326.594.2Eladva
B161259.642.35Eladva
42.35
B171174.537.45Érdeklődő
37.45
B18114579.3Eladva
B191117.164.8Eladva
64.8
D1184522.0125Eladva
D21679.145.65Eladva
D31701.912.1625Eladva
D41590.536.9Érdeklődő
D51673.836.05Eladva
E22310Nem eladó

A Kivitelezés Képei

A környék Képei

Kétlakásos villák

4 lakásos üdülők

Hotel képgaléria